Az utazási irodák hátrányai
2018. október 09. írta: hajaskaroly

Az utazási irodák hátrányai

Jó ötlet-e utazási irodával utazni? Mi az ami hátrány egy ilyen utazásban?

utazzel03.jpg

Egy korábbi bejegyzésben írtam arról, hogy mi a jó az utazási irodákban. Ott is leírtam, hogy bizonyos helyzetekben verhetetlen áraik vannak, mégis komoly bizalmatlanság dolgozik bennem, nem minden alap nélkül. Ezeket sorolom fel ebben a bejegyzésben.

Első ok: a minőség változhat, mármint csökkenhet is. Hatalmas csalódás volt megtapasztanunk, hogy egy nagyon megbízhatónak ítélt utazási irodánál milyen módon süllyedt le a színvonal. Nem az irodát sajnáltuk, hanem azt, hogy velük együtt elvesztettük az izgalmas és érdekes utazások lehetőségét. Rosszabb buszok, alkalmatlanabb idegenvezetők, alacsonyabb minőségű egyéb szolgáltatások.

Második ok: sok múlik az idegenvezetőn. Voltunk ugyanazon a helyen, két különböző idegenvezetővel. A két programot össze sem lehetett hasonlítani, annyira sokat tud hozzátenni vagy elvenni az élményből az idegenvezető. Mindenkinek lehet rossz napja, de nem is a hangulatról van szó, hanem arról, ahogyan az emberekhez és a programhoz áll. Volt olyan, amikor az indulás utáni második órában rájöttünk, hogy nagyon nem illünk össze (utasok és idegenvezető) és még volt közös 12 óránk! Olyanra gondolok, amikor az idegenvezető politizálni kezd és a bécsi Práter környékét bemutatva elkezdi dicsérni a magyar kormányt és mindenről oda köt át.

Harmadik ok: sok és sokféle ember. Az, aki sokat utazik, jól tud alkalmazkodni. Általában. Sok ember között viszont mindig akad egy-két ember, akinek ez nehezen megy. Olyan is, aki éppen akkor kezd el utazgatni és nincs meg benne az alkalmazkodás képessége és akarata sem. Egy iroda által szervezett programban ezzel mindig számolni kell (nem mintha az egyéni útnál nem, de ott lehet módosítani a kereteket).

Negyedik ok: időbeli kötöttség. Az utazási iroda egy kész programmal fogadja a kirándulót, így akár a célállomáson töltött idő teljes egésze be lehet osztva. Ez van ahol nem gond, de voltunk olyan helyen, ahol véteknek éreztük a rohanást. Például Badenben bejártuk az egész várost úgy, hogy sehol sem voltunk pár percnél tovább. Ahol meg esetleg hosszabb időt kaptunk, ott a mosdó felemésztette azt. 

Ötödik ok: sietség. Nagyon sokszor észre lehetett venni, hogy az idegenvezető sietne haza, amit megértek. Mégis rossz azzal szembesülni, hogy már induláskor megemlíti az idegenvezető a buszon, hogy  a 17,15-ig meghirdetett programmal kapcsolatban azt mondja: "16,45-kor megpróbálunk hazaindulni" - mintha sietni akarnánk (nem, induláskor ott akarunk lenni valahol és eszünkbe sem akar jutni a hazaút). Lehet, hogy rosszul fizeti az iroda és nem szívesen van ott, szeretné látni a gyereket lefekvése előtt, mindez rendben van - de ezekkel a problémákkal nem jó találkozni. Akkor inkább megyünk iroda nélkül és nem okozunk senkinek sem problémát (én is emberekkel foglalkozom a munkahelyemen, sokszor hétvégén és délután, de ebből semmit nem éreztetek azokkal, akik fizetnek valamiért és jól szeretnék magukat érezni).

Hatodik ok: spórolás. Sokszor megtapasztaltuk, hogy az iroda egy busznyi embert küld olyan szakvezetéses programra, amely maximum 15-20 embert tud rendesen kiszolgálni. Ha irodai szervező lennék, akkor lebeszélném a hellyel, hogy ne az egész busz egyszerre menjen egy vezető mellett, de sokszor maga az iroda által meghatározott időkeret sem elég erre. Így van is vezetés, meg nincs is, hiszen hallani és látni nem mindig lehet.

Hetedik ok: rejtett költségek. A tisztességes szerintem az amikor az iroda ezt közli: "X forint az utazás. Az árban benne van: ... Fakultatív program: ... Ezek árai: X forint (vagy akár euro)." Így az utas tudja, hogy mennyi pénzzel tervezzen. Ha ezen felül elkérnek pénzt a csomagért, az ülőhelyért, az már nekem a lehúzás kategóriája. Az egykori kedvenc utazási irodában a foglaláskor kiválaszthattuk hova szeretnénk ülni és ezért nem kellett fizetni. Minden utas meg kellett tegye ezt. Azért pénzt kérni, hogy a párom mellett ülhessek vagy ezt előre biztosíthassam, az nekem nem fér bele (akár utazási iroda, akár repülős cég vagy bármi más is legyen). Nem tudom ez mennyire érthető, de szerencsére a legtöbb utazási iroda (Magyarországon) másképpen gondolja.

Nyolcadik ok: a szervezés élménye. Nekem is van olyan, amikor azt szeretem, hogy nem kell az utazás részletei miatt aggódnom, csak kikapcsolódni szeretnék. Általában azonban szeretek előzetesen adatokat gyűjteni, majd leszervezni a részleteket, utazási módot, szállást, étkezőhelyet kiválasztani, tartalékterveket kiagyalni. Ez az élmény egy utazási irodás programon nagyrészt elveszik.

Tehát négy érvem van az irodák mellett és nyolc ellenük, de ez nem jelent semmit. Nagyon sok múlik azon hova és miért szeretnénk eljutni. Erről majd (legalább) egy másik bejegyzés fog szólni.

A bejegyzés trackback címe:

https://utazzel.blog.hu/api/trackback/id/tr8614280247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

funfun 2018.10.10. 14:24:35

Az hagyján, mikor egy napos úton kell az idegenvezetőt elviselni, de egy hetes körúton már durvább, ahol az idegenvezető egyetlen preferenciája, hogy minél több időt töltsünk azokban az ajándéküzletekben, ahol valamilyen módon érdekeltté tették az utasok oda vitelében.

Az egy napos utaknál bosszantó nagyon az úgynevezett kötelező regisztrációs díj, amit a buszon szednek be.

A fakultatív programok sokszor olyanok, hogy helyettük nem is tud az ember mit csinálni. Sokkal egyenesebb lenni beépíteni az alapprogramba, és annak megfelelően adni meg az utazás árát. De akkor ugye nincs az az érzése az embernek, milyen olcsó az út.

Én sokkal jobban szeretek magunk által szervezett utakra menni.

ComLo 2018.10.10. 15:02:03

Talán 1 extra pontot tudnék mondani az idegenvezető mellett, habár ritkán utaztam velük, ez inkább személyes tapasztalat ... a másik oldalról ... :

Elkerültöztem egy elég távoli ország, távoli városába. Fél év után meglátogatott egy ismerősöm, és elég béna programot raktam neki össze. Majd teltek múltak az évek, egyre többet tapasztaltam, és egyre többen látogattak meg. 5 év után ott tartunk, hogy komplett 2-3-4-5 napos programom van készen, kitapasztalva, hogy hova érdemes menni, mit kellene megnézni, mikor mire mennyi idő kell stb stb.

Hiába készül fel az ember nagyon, évek tapaszatalatait, és a finomra csiszolt gyakorlati példákat, nem lehet utánaolvasva megszerezni. Ha ott élsz, ismered az utcákat, tudod mi mikor dugul be, melyik sarkon érdemes kajálni, hol vannak a rejtett érdekességek, és ezt kombinálod az "idegenvezetési rutinnal", meg utánaolvasással, az annyi pluszt adhat a dologhoz, hogy szinte egy másik várost fogsz látni.

Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nemrég ráakadtam véletlenül egy magyar utazási iroda, ebbe a városba szoló programajánlójára, és hát szerénytelenség nélkül mondhatom, az én programom tartalmasabb, és jobb :-D .

jolly68 2018.10.10. 15:14:02

Azért van ami mellettük szól. Pl ha egy múzeumba szeretnék bemenni, nem kell hosszú sorokat és órákig várni, mert egy iroda előre leszervezi a csoportot. A 7. pont mint rejtett költség, ebben van igazság. De megnézem, hogy egyénileg hogy oldod meg plusz költség nélkül mondjuk egy fapadoson, hogy a párod mellé ülj, hacsak nincs szerencséd. Ez ugyanis a fapados légitársaságok hülyesége, nem pedig az irodáké.
A két dolgot lehet kombinálni. Nevezetesen, lehet befizetni utazási irodában apartman+repjegy+transzfert, a többit intézed magad (autó bérlés, kaja, csavargás az adott helyen). A költségekről meg annyit, hogy ezen kár nyavalyogni, évtizedes vita ez, megváltozni nem fog. Fogd a számoló gépet és add össze, oszt annyi. Ha egyénileg szervezel bármit is, akkor is ugyan ez a helyzet.

bandigyerek 2018.10.10. 15:31:25

Ennyi hülyeséget ritkán olvasni így egyben, gratulálok!!

kvp 2018.10.10. 15:33:07

Nekem nem igazan jonnek be a csoportos utak. Egyreszt egy csoport altalaban lassabban mozog mint egy ember magaban, ezert tobb az utazas es kevesebb a tenyleges nezelodes. Masreszt nagyon nehez olyan utakat talalni, ahol tenyleg csak engem erdeklo programok vannak. A harmadik a flexibilitas hianya, amikor ut kozben tervezi at az ember a programokat, neha az utvonalat es a szallasokat is. Egy csoport eseten nincs az, hogy a masnapi idojaras fuggvenyeben dol el, hogy melyik nap megyunk hegyet maszni es melyik nap muzeumba. Volt mar arra pelda, hogy hamarabb indultunk az egyik szallasrol a tervezettnel par oraval korabbi vonattal es elore vettunk egy kastelyt a kovetkezo celallomason meg a szallasra valo bejelentkezes elottre, mert masnapra esot mondtak (lett is). Ezt a rugalmassagot egy csoport nem toleralna.

Ha mar utazas, akkor en jellemzoen helyi kozlekedessel es egy atlagos hatizsakkal megyek, ami Europan belul kb. egy hetre boven eleg. A legtobb csoportos utra befizeto ember turistabusz es nagy csomagok nelkul sehova sem menne, pedig a vilag fejlettebb reszen eleg jo tomeg es tavolsagi kozlekedes van es sokkal gyorsabb mint buszozgatni. Meglepo modon sokszor meg olcsobb is sajat szervezesben menni mint irodaval, kiveve ha egy ezereves busszal megy a csoport tobb napnyi tavolsagra, buszon alvos modon. Az ilyen utakat viszont meg inkabb erdemes elkerulni, mert nem csak a szallitason es a szallasok fognak sporolni.

opel123 2018.10.10. 15:55:05

Attól függ. Én csak egyszer voltam egy nagy utazási iroda szervezett repülős útján. Az idegenvezetés nagyon jó, ha a egyhetes út legelején van, mert busszal bejártuk az egész szigetet, sok helyet megmutatott és csak oda mentünk vissza bérautóval ami tetszett. A többi napon nem is láttam a különböző szállodákba szétszórt utasokat. A buszos út felejtős...az egynapos méginkább...

funfun 2018.10.10. 17:21:08

@bandigyerek: Jó, hogy részletezted, miért hülyeség minden, nagyon hatásosan érvelsz a másik véleményével szemben.

room_101 2018.10.10. 17:57:38

Manapság, mikor szállást interneten foglalhatsz egyénileg, a látnivalók után is kutakodhatsz ugyanígy, térkép meg navigáció is egyszerű, az utazási irodának nagyon spéci szolgáltatást kell nyújtania, hogy azt válasszam. Például olyan túrát, ahol Az utas és holdvilág főhősének bolyongását követik Umbriában majd Toszkánában.

2018.10.10. 18:25:54

Az utazási irodák által szervezett utakra általában idősebbek mennek, akik nem beszélnek idegen nyelvet, ezért nem tudnak saját maguk foglalni szállást, vonat és komp jegyeket, nem tudnak eligazodni a metrókban, stb.
Az utazási irodáknak addig van közönségük, amíg ez a korosztály egészségileg és anyagilag megengedheti magának az utazást.
Meg kell nézni a Déli-pályaudvartól induló buszokra várókat: az átlagéletkor 60 év körül van. Egy-két nagyszülő viszi a nagyobbacska unokát, néhány túl fiatal és ezért még tapasztalatlan pár is felbukkan időnkét, csak ezért nem még magasabb az átlagéletkor.

Cormorant 2018.10.10. 18:42:49

Idegen helyekről simán tájékozódom utazási irodák ajánlataiból. Sőt volt olyan, hogy az általuk ajánlott szállóba foglaltam helyet, kiváló volt.
Aztán ugyanarra a charterre vettem nagyon olcsó jegyet, amivel az utazási iroda is kivitt volna. Van olyan program, amire befizetek náluk, van olyan, amire a konkurens cégnél, magam ura vagyok.
DE! Utazási irodával kétszer utaztam (először és utoljára), 1992 szilveszterén, amikor nagyon átverték a búrámat és letagadták a félpanziós ellátást amit pedig mindennel igazolni tudtam. Pénzünk pedig alig volt, nem voltunk gazdagok, szóval megszívtuk egy hétig street foodon éltünk. Azóta ingyen használom az utazási irodák szolgáltatásait és még soha nem bántam meg. Ja, ezzel a módszerrel 20%-nál kevesebbet még soha nem spóroltam és a szállodában magamnak választom a kategóriát. Engem nem fognak eldugni az első emelet udvari, esetleg tűzfalra néző szobájába!!!

Fukar 2018.10.10. 19:17:53

@bandigyerek: Sommás véleményed erősen téves!
Az idegenvezető megléte vagy nemléte sok mindentől függ.
Pl. Kambodzsába jó ha van, Kanári szigetekre nem szükséges.
A posz írójától azt kérdezem, vajon ha az idegenvezető szidja a kormányt akkor rendbe van? /2.ok/

Ráhel a saját lábunkon áll 2018.10.10. 22:31:34

Private guide.

Külföldön mi általában kint élő (magyar) idegenvezetőt fogadunk, így voltunk kétszer Rómában, Prágában, illetve idén nyáron Bangkok Charlieval Thaiföldön.
És most így fogunk utazni Moszkvába is.
Repjegyet és szállást magunknak intézzük, az idegenvezető pedig leszervezi a programokat,
a transzfert és az éttermeket.

Te egyedül nem tudsz úgy felkészülni,
és nem jutsz annyi információhoz mint egy guideon keresztül...nem beszélve arról, hogy nincs üresjárat, és nincs lyukrafutás.

Leooo 2018.10.11. 01:09:24

@Fukar: Hát 'rendbe' (sic!) egyáltalán nincs, 'Kambodzsába' (sic!) meg pláne nincs rendben...Csak egy V.I. Uljanov nevű embert tudok idézni: "tanulni, tanulni, tanulni...!"

zenitó 2018.10.11. 01:12:50

Az igazság mindig félúton van. Utazási irodánál is lehet jó utakat kifogni. Most jöttünk vissza Rodoszról, fejenként 67 ezer forint volt egy hét mindennel együtt. Ebben repjegy,transzfer, 4* szálloda és teljes ellátás volt. Tengerpart kőhajításnyira. Idő remek volt,minden nap lehetett fürdeni. Hol kaptam volna meg mindezt egyéni szervezésben?

bandigyerek 2018.10.11. 05:22:58

@funfun: Nézzük:
1: "A minőség változhat" Igen változhat, ahogyan egy pékségnél, egy autószerelőnél, egy könyvelőnél is. Ez egy személyes rossz tapasztalata lehet a posztolónak, erre ráhúzza az egész utazásszervező szakmára.
2:Elmegyünk egy egynaposra Bécsbe, kifogunk egy idegesvezetőt aki bal lábbal kelt fel és ebből az következik, hogy nem érdemes utazási irodával szóba állni.
3: Ebbe nagyon bele sem kezdenék, ha zavarják az emberek, utazzon, kenuval, az óceánon, egyedül.
4:Az első mondaatban ott a válasz, az irodák már csak ilyenek programot szerveznek. Van egy csomó ember, aki nem beszél nyelveket, fogni kell a kezét, igényli, hogy beosszák az idejét helyette, ezekért vannak az irodák.
5,6: erre nagyon nincs mit mondani, szőrszálhasogatás, ráadásul sehol sem kötelező a fakultatív.
7:Keveri az irodákat a fapados légitársaságokkal.
8: Nem kötelező a fakultatív, mint mondtam. Ha elmégy egy hétre mondjuk Görögországba irodával, a szálláson és az utazáson kívül mindent leszervezhetsz magadnak és megvan az élvezet.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:00:42

@funfun: Nincs mindenhol regisztrációs díj. Én alapból elkerülöm azokat a helyeket, ahol ilyesmiket kérnek. Amit leírtál egyébként sajnos ismerős és egyetértek veled.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:04:25

@ComLo: Ugyanígy vagyok én is azokkal a helyekkel, ahol sokat vagyok, ismerős az élmény :)

hajaskaroly 2018.10.11. 07:07:20

@jolly68: Sajnos vannak utazási irodák is ahol fizetni kell a fix helyért a buszon. Nem tudom mennyi utasuk van ezzel a rendszerrel, de bízom benne, hogy egyre kevesebb. Szerintem is vannak helyzetek (ahogy írtam is), amikor sokkal egyszerűbb, kényelmesebb és olcsóbb egy irodát igénybe venni.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:36:25

@bandigyerek: köszönöm a gratulációt! :)

Az élményeim alapja nem egy vagy két iroda és nem pár év, hanem pár évtized. Ez alatt többször megtapasztaltam azt, hogy egy jól működő, normálisan szervező iroda valamilyen okból elkezdett rossz irányba változni. A rossz irányt azért merem mondani, mert ezeknek el is fogytak az utasaik és tudomásom szerint a többségük ma már nem is létezik.

Tisztában vagyok azzal is, hogy a tulajdonos szempontjából ez nem mindig kudarc, többször meghallgattam már ezt baráti beszélgetés keretében is. Értem milyen okból cselekszik így valaki, a személyes véleményem megvan erről, nem értek vele egyet.

Természetesen nem egy egész szakmát akarok leszólni, elismertem azt, a korábbi bejegyzésben is és itt is, hogy vannak jól működő irodák és amíg (+amikor) nekem is megéri, ügyfélként is ott vagyok. Ahogyan minden más szolgáltatónál, így egy irodánál sem tragédia ez a számomra, hiszen fogom magam és megoldom másik helyen vagy magam.

Utazási irodával megtett útjaim (és mindenkori kedvencekről van szó, több évtizedes élmény alapján) során körülbelül 1/10 arányban voltak problémák az idegenvezetővel, utaskísérővel vagy bármilyen más megnevezésű emberrel, aki ezt a feladatot látta el. Ezt lehet onnan nézni, hogy a közel 90 százalék nem is rossz. Azt a logikai következtetést viszont nem vontam le, hogy a rossz élmények alapján nem kell szóba állni irodákkal. Ismét megerősítem, hogy alapból sem gondolom ezt.

Ami az idegenvezetőt/utaskísérőt/akárkit illeti: bárkinek lehet rossz napja, ez eddig rendben is van, elismertem a bejegyzésben is. Nekem azzal van a gondom, amikor kissé tapló módon érezteti az ilyen feladattal megbízott ember, hogy nem akar ott lenni és mihamarabb végezni szeretne. A problémás esetekben azt is láttam, hallottam, amikor kiakadt az utasok lassúságán. Én is emberekkel dolgozom együtt és ezek olyan dolgok, melyeket soha nem engednék meg magamnak.

Buszos helyért fizetni: ésszerűtlennek, hülyeségnek tűnik, de van ilyen. Pontosabban találkoztam ilyennel. Természetesen nem vettem igénybe, mert amikor elolvastam, azonnal telefonáltam, hogy jól értelmezem-e; majd amikor kiderült, hogy igen, tényleg így megy, elköszöntem.

Rejtett költségek: talán nem fogalmaztam pontosan. Ezek nem utazás közben derülnek ki. Látom a reklámot, hogy X összegért kínálja az utat. Kattintok a részletekért, kiderül, hogy +10% még ez-az. Aztán ha még így is jó, tovább is lépek, majd ekkor derül ki, hogy ilyen-olyan is rárakódik. Mindez az informálódás során, a foglalás befejezése előtt történik. Van ennek undorítóbb formája is, amikor menet közben, a helyszínen derül ki valami. Nekem ez nem is okoz gondot, de láttam már e miatt pár gondterhelt arcot. Nem állítom, hogy ez általános vagy nagyon elterjedt, de ettől még undorítónak tartom.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:39:17

@kvp: Nagyjából hasonlót gondolok én is. Egy közepes méretű hátizsáknál én sem szoktam többel menni sehova. Olyat viszont megéltem már, hogy nagyon olcsó volt az iroda által kínált út, nem érte meg kihagyni a hely miatt. A csoport lassan mozgott, de éppen e miatt nagyon sokat lehetett gyönyörködni a tájban és nagyon jól lehetett fényképezni, mivel idő az bőven volt. Így lehet ennek is előnye :)

hajaskaroly 2018.10.11. 07:42:03

@opel123: Egyetértek, hogy sok tényező függvénye. Nekem volt jó pár olyan élményem is, amikor egyetlen napos buszos útra fizettem be és megérte (az utazás ideje és költsége miatt is).

hajaskaroly 2018.10.11. 07:43:52

@room_101: Ez alapból igaz is lehet. Mindig kiszámolom, hogy nekem mennyi lenne saját szervezésben és mennyi lenne egy irodával. Nem egyszer jött ki, hogy egyénileg háromszor vagy négyszer annyi lenne.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:49:39

@funivia: Vannak helyek, ahova nagyon körülményes egyénileg eljutni és inkább egyszerűbb befizetni egy irodánál. Ezekben az utakban az irodák rendszerint csak az odabuszozást meg a visszabuszozást nyújtják szolgáltatásnak és elég hamar el is fogynak a helyek. Ez szerintem egy olyan (némileg lefedetlen) piac, amire főként nem a nyugdíjasok jelentkeznek, hanem azok, akik nem akarnak órákon át vezetni.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:54:15

@Fukar: Elnéztem az írás közben, jogos az észrevétel. Az sincs rendben. Ne beszéljen olyanokról, ami az utasok egy részét feltehetően irritálja. Nem csak a politika tartozik ide. Számos esetben tapasztaltam, hogy egy-egy helyszínen, amikor nagyon kényes volt bármit is mondani, nagyon jól meg tudták oldani. Az amikor valaki meg sem próbálja, hanem folyamatosan csak sulykolja a saját véleményét, éppen ezért taszító. Szerencsére ez nem is gyakori.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:57:07

@Ráhel a saját lábunkon áll: igen, ennek a híve vagyok én is.

Kivéve akkor, amikor kifejezetten azt szeretném, hogy mi fedezzünk fel egy helyet és beszélünk olyan nyelvet, amit a célhelyen is megértenek.

hajaskaroly 2018.10.11. 07:59:26

@zenitó: Általános esetben sehol, ez jogos. Ha pedig valamilyen úton mégis sikerült valakinek, az egy nagyon speciális eset.

Fukar 2018.10.11. 10:48:11

@Leooo: nincs rendben, hogy 2x lemaradt az n!
A tanulásra való felhívásod köszönöm, mert nemcsak a jó pap tanul holtig.
süti beállítások módosítása